lEVELEK Istenhez...

(részlet)

,,...Nagyon bíznom kell Benned, hogy elhiggyem, hogy ez nekem jó valamire.
Mert mellesleg, nem úgy érzem.
Marha nehéz kimondani a ,legyen meg a Te akaroatod. :S
De tudod mit?
Csakazértis!!!
Legyen!!!
Én kibirom hinni, hogy jót akarsz nekem! HA-HA-HA
Én igenis hiszek benne! Csak kéééééérlek segíts hozzá!!!...,,

,,...és hát ez a templommeghívásod, Uram...elég gyér volt, már boccs:D. Még jó, hogy észrevettem...
Csak aztán könyörgök adj hozzá erőt is, mert érzem hogy gyenge vagyok olyankor kelni. :S...de mennyire.,,

,,...Jézusom, én olyan hülye vagyok!
Aha: reggel már megint aludtam sokáig, miközben nem kellett volna, és már most akarom, hogy holnap még ígyebb legyen. Szégyellem magam, de nem akarom a holnapot. Lehetne egyből vasárnap, mit szólsz? :D
Jááá, bocsiii... Elfeledtem, hisz ha nem lett volna Neked akkoriban szombat, akkor emberiség sem lenne...:P Jólvan, na... Belátom a szombat jelentőségét...:D
De Uram, látod, hogy próbálom elfogadni, de nekem ilyen apróságok is szörnyen nehezen mennek, kérlek
adj hozzá kitartást. Szeretném elfogadni az akaratod, áraszd rám kegyelmedet...,,

,,Istenem, szomorúságot érzek a holnap végett, láthatod, hogy a szívemben csalódottság, megérintődöttség, fájdalom és felszakított seb... Ez az igazság. Ez van. Bevallom, fáj. DE!!!
Most más, mint egyébként. Tudod, miért? Mert most a kezedbe ajánlom. Legyen meg a Te akaratod!
Ha így kell lennie, legyen!
Csak könyörgöm, ölelj át mindenható szereteteddel, mert néha úgy érzem, hogy ezt még Te sem gondolod komolyan...:D:D:D...,,

második nekifutásra...

A szeretettől nagyobb leszel
mint valaha is voltál.
Elviszi, mit szíved adhat
s ezerszer többet ád.

A szeretet megerősít
ahogy nem álmondánk.
Elviszi a nehéz terhet
s így tesz szabaddá.

Hát lásd meg a pillanatban
amit észre nem vennél.
Hát érezd minden mozzanatban
Isten kegyelmét.
És hidd a nehéz idők
gyémánt reményét.

.lonely.

Változás.
Nem is az év végét követi a változás... A változás folyamat.
Ám nincs sürgetőbb idő az év végénél ezt tudatosítani.

Mindenki változik. A régen kacagva ugrándozó mindenkiben bízó is észreveheti, más lett.
Ahelyett, hogy embercsoportba burkolódzva hevesen gesztikulálva nevetne az élet nagy dolgain, inkább elmegy egyedül sétálni a sötét csendes utcán.
Elkezd havazni.
Nézi a hópelyheket ahogy lassacskán hullanak az utcalámpa fényében.
Gondolkodik.
Gubózza a gondolatai összegabalyodott gumóját.
Egyedül érzi magát, egydül is van, de önként ment ki a hóesésre. Úgy érezte ott bent...
Ezzel minden megváltozik.
A kapcsolatok is.
A bizalom is sokkal komolyabb kereteket kap.
Már nem tudja mindenkinek odaadni.
Igazságtalan azokkal szemben, akik szeretettel ölelik, de nem tudja már úgy fogadni.
A felületen marad.
S annál fájdalmasabb, ha valakinek teljes bizalmát adva az eltolja.
Százszor rosszabb csalódni 1 nagyban a háromból mint 1 kicsiben a húszból...
Sírni is jobb egyedül. Jó érzéz egy váll, de a legjobb neki most egy üres szobában legugolni, lehunyni a szemét, és érezni ahogy a Legnagyobb felülről vígasztalón körülöleli.
S így folynak a könnyek is az arcán.
Nem egy nagyölelés közepette vigasztalódva, hanem azon a havas utcán.
Lépkedve a sötétben.
Egyedül érzi magát, egydül is van, de önként ment ki a hóesésre.
Furcsa, de... Valahogy már úgy érezte ott bent...